2016. szeptember 12., hétfő

Félelem félelmet szül?

11 nap telt el beköltözésünk óta. Nem mondom, hogy röpült az idő, viszont nem is volt olyan lassú, mint amire számítottam. Ez az idő nagyjából elég volt arra, hogy körvonalazódjanak a dolgok, amire figyelni és vigyázni kell. Természetesen már otthon is próbáltunk tájékozódni az itteni helyzetről. Állatok, betegségek, járványok, szokások.



Amikor eldöntöttem, hogy ide jövök, természetesen tele voltam pozitív gondolatokkal, vártam és vágytam már rá, ám ahogy telt múlt az idő, szóba jöttek az oltások, megijedtem. Pici koromban elég gyenge gyermek voltam, annyit injekcióztak, hogy egy adott ponton édesapám elrejtette a tűket, ő sosem bírta, ha szenvedek. Nagyon rossz emlékeim vannak az injekciókkal kapcsolatban, viszont szembe kellett néznem 11 oltással különböző betegségek és járványok ellen. Amikor ezeken túl estünk be köszöntött otthon a nyár és a nagy meleg. Következő félelmem a meleg volt, szeretem a meleget télen, bent a házban. Aztán kedves barátaim Csaba és Agusto segítségével részt vettem egy inipi szertartáson, aminek nem csak tisztító hatása volt, hanem segített leküzdeni a melegtől való félelmem. Attól a naptól kezdődően a meleg felejtős volt. Bár azt el kell mondanom, hogy, amikor leszálltunk a repülőről Cotonuban, hirtelen olyan érzésem volt, mintha egy tál házi majonéz csapódott volna ki, mintha csak egy szauna szobába léptünk volna be egy jeges veremből, a víz folyt rólunk. Rettenetesen meleg volt és minden fekete. Nyugi ebből nem az következik, hogy félek a feketétől vagy a fekete emberektől. Viszont nagyon félek a fekete pókoktól, na már most abból is van elég itt. Van mindenféle, minden színben. Egy fajta pók nem létezik itt, a kicsi pók. Itt minden pók nagy és ijesztő. Rettegek a pókoktól, pár nap után rögtön meg kellett bizonyosodnom róla, hogy itt nincsenek gyilkos rovarok, nem kell félnem. Két állattól kell félni, az egyik a kígyó a másik meg a skorpió. Ha egy kígyó megmar, van 3 órám, amíg a méreg hatni kezd, és 3 óra alatt akárhol vagyok az országban el juthatok egy olyan helyre, ahol ellenszerrel szolgálnak. Skorpió meg nincs az ország ezen részén. Hála az égnek, bár még mindig nem félek ezektől az állatoktól annyira, mint a pókoktól. Továbbá félelmet váltottak ki belőlünk a csótányok és a rágcsálók is. Tegnap este például Attila kíséretében voltam csak hajlandó a nappaliból a szobába menni, ami már nevetséges. Igyekszem, nagyon igyekszem tudatosítani magamban, hogy ezek is Isten gyönyörű szép teremtményei, csak úgy, mint a kiskutyák vagy a mackók, és hogy ők sokkal jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük.

Én valahogy úgy vagyok az ilyen kisállatokkal, hogy nem baj, ha itt vannak, csak ne lássam őket. Az sem baj, ha megcsípnek, szerencsére van amit leenni rólam, csak tényleg ne lássam őket. A csípésről jut eszembe, hogy a lábam és a karom gyakorlatilag úgy néz ki, mint ahogy kinézett 6 éves koromban a bárány himlő miatt. Csípések, csípések mindenhol és nagyon viszketnek. Úgyhogy, ha valakinek van valami javaslata viszketés ellen, akkor azt várom nagy szeretettel. Nagyon régen táborokban egy barátom arra tanított, hogy minden csípésre tegyek egy kis keresztet a körmömmel, és akkor nem fog viszketni. Nahát üzenem, hogy ez itt nem hatásos. Mindig is szerettek engem csipegetni a bogarak és apukám sosem hagyta h vakarjam, mindig mukit kaptam, ami annyit jelentett, hogy álomba simogatta a csípéseimet. Itt mindenki mukizhatja a saját csípéseit, azt hiszem 6 hónapig lenne programunk.



Fontos tudni, hogy Benin az egyetlen ország a világon, ahol a vudut hivatalos vallásként gyakorolják. A vudu hallatán általában mindenkinek a vudu baba jut az eszébe és nagyon ijesztő dolgok. Ám nem olyan félelmetes, mint ahogyan elképzeltük. A későbbiekben, amint többet és biztosat tudok róla leírom. Viszont, volt egy nagyon félelmetes pillanatban részem még a múlt héten, ami a valláshoz kötődik. Éppen utaztunk a főváros fele, Joseph vezetett, Attila ült mellette, mi a hátsó ülésen ültünk a lányokkal. Egyszer csak jön egy autó utánunk, mellénk húz, dudál és mond valamit, számunkra ismeretlen nyelven. Aztán Joseph arra utasított, hogy hajtsuk le a fejünket. Lehajtottuk a fejünket, Attila közben elmondta, amit lát, illetve, amit nem lát. Nem látott az utcákon nőket. Aznap, azon a környéken nem mutatkozhattak a nők, ezért kellett nekünk is elrejtenünk magunkat. Én bevallom először sokkot kaptam, zokogtam a hátsó ülésen. Nagyon érzékeny pont számomra a női nem diszkriminálása, voltam már arab országban, kérték már, hogy vegyem le a szakadt farmerom, vagy vegyek csukott cipőt, viszont, ilyet sosem, hogy rejtőzzek el egy autó hátsó ülésén. Nem tartottam fairnek, féltem is és dühös is voltam egyszerre. 20 perccel később mászhattunk elő, látván Joseph higgadtságát, nyugodtam meg. A félelem képzeletet szül, minden végig futott a fejemen, arra gondoltam, ha meglátnak, akkor lefejeznek vagy ki tudja. Aztán később volt alkalmam beszélgetni erről helyiekkel. Elmondták, hogy nem kell félni, soha nem fejeztek le senkit, ezek a szokások a hitüket erősítik és elősegítik őket egy jobb élet reményében. Én még mindig nem látom az összefüggést, de megértem és szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyenben is volt részem.



Valószínűleg, 6 hónap múlva még a pókokért is köszönetet mondok, mert azok is erősítenek és formálnak.
Úgy érzem, hogy minden nap, minden esemény, félelem, szomorúság vagy öröm alakít bennünket, minden nap közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsünk egy olyan világot, ami 1000 titkot rejt. Mindenesetre igyekszek majd minden titokról írni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése